Oldalak

Mira

Mira
Napsugaram

2012. május 3., csütörtök

Isten közelében


Mintha az örök fénybe
lépett volna anyám azon az éjen:
rohantam felé kifulladva
talán utolérem
de eltűnt hirtelen az égbolt
különös tükrében

Éppen elértem gyűrött
szép kezét
de villám hasította szét az
égbolt kristályüvegét
és sötét lett hirtelen
Vaksötét

Gyengülni kezdett a
bársonyos kéz
szorítása lassan engedett
körben a csillagfény kihunyt
a sápadt Hold nagy kerek
arcán valami sötét
szégyenfolt-féle gyúlt

Talán egy felhő vonta rá
leplét félve… sohasem
álltam így a közelében
soha nem láttam a Holdat
ily sötétnek…

Rémülten a gyászos lepel
után kaptam
nyomában rám hullt a
fényes hajnal
sokáig rettegtem
a fényre-ébredésben

Csak akkor múlt el
szörnyű rettegésem,
mikor megláttam Istent
anyám közelében.

2 megjegyzés:

  1. A mai napig sajnálom, hogy akkor ott a sürgősségi intenzíven - bár már agyhalott volt - nem tudtam megfogni a kezét. Lebénultam - csak álltam. Az éjjeli szekrényen az ágy végében a levett ékszerei, amit aztán a kezembe adtak.
    Tőle sem tudtam elbúcsúzni, ahogy egy szerettemtől sem. Ez mindig fáj.
    Talán hinnem kellene, hogy Ő is Isten közelében volt már akkor is. - huszarlia -

    VálaszTörlés
  2. Igen, emlékszem, ahogy már elmondtad... Örök nyomot hagy bennünk minden hasonló "mulasztás"...

    VálaszTörlés

Megjegyzés