Mintha az örök fénybe
lépett volna anyám azon az éjen:
rohantam felé kifulladva
talán utolérem
de eltűnt hirtelen az égbolt
különös tükrében
Éppen elértem gyűrött
szép kezét
de villám hasította szét az
égbolt kristályüvegét
és sötét lett hirtelen
Vaksötét
Gyengülni kezdett a
bársonyos kéz
szorítása lassan engedett
körben a csillagfény kihunyt
a sápadt Hold nagy kerek
arcán valami sötét
szégyenfolt-féle gyúlt
Talán egy felhő vonta rá
leplét félve… sohasem
álltam így a közelében
soha nem láttam a Holdat
ily sötétnek…
Rémülten a gyászos lepel
után kaptam
nyomában rám hullt a
fényes hajnal
sokáig rettegtem
a fényre-ébredésben
Csak akkor múlt el
szörnyű rettegésem,
mikor megláttam Istent
anyám közelében.
