Oldalak

Mira

Mira
Napsugaram

2012. május 1., kedd

Anyák, ha sírnak (válogatás verseimből)



Bocsásd meg, Mama!

Szíved alatt melengettél,
langyos tejjel etetgettél,
édes szóval nevelgettél,
köszönöm, Mama!

Ha kérdeztem, te feleltél,
könnyeimre átöleltél,
elhagytalak - elengedtél
csendesen, Mama.

Boldog voltam, mert szerettél,
sorsom útján jót reméltél,
göröngyöket egyengettél
fáradtan, Mama.

Őrizted az égi rendet,
amit Isten megteremtett,
a szíveddel melengetted,
vigyáztad, Mama.

Lelkembe is átültetted,
ápolgattad, felnevelted.
Azt ígértem, boldog leszek,
hittük is, Mama.

Megtörte a sors a rendet,
bánat üli meg a csendet.
Temetik a gyermekemet,
mit tegyek, Mama?

Boldog én már nem lehetek,
anyák napján, virág helyett
elküldöm a könnyeimet
zokogva, Mama!

Hazudtam, hogy boldog leszek,
hogy Rád mindig csak nevetek.
Mosoly helyett a könnyeket
bocsásd meg, Mama!

(Első versem a Mamának,
− 2006. anyák napján)

*

Májusi ragyogás
(Orsinak)

Drága kicsi lányom,
te is anya vagy,
szíved alatt őrzöd
csöpp magzatodat.

Tündérálmodból már
ébresztget a Nap,
arany fénnyel hívogatja
édes titkodat.

Amikor először
látod gyermeked,
szeme ragyogása
tavaszt hoz neked.

Mosolyával elűzi
gondod, bánatod,
édes valóság lesz
vágyad, holnapod.

Ha majd Anyák Napján
gyöngyvirágot ad,
szeme tükrén látod
magad, s magamat

Szíved mellé addig
tedd ajándékomat,
fogadd mindig nyíló
fényvirágomat.
2006.
*

Könyörgés

Mama!
Fakuló arcod is
éltető fény nekem,
s hogy barázdáidban
régóta megbújik
minden gyötrelem
− reményvesztett életem
örök nyoma − kérlek,
nézd el nekem!

Mama!
Segíts nekem!
− szólítlak most,
és már örökké, önzőn,
zokogva, álmomban, és
álmatlanul, s csak néha
csendesen…

Mama!
Kérlek, bocsáss meg nekem!
Nézd el önzőségemet,
vissza-visszatérő
gyermek-vétkemet,
hogy könnyek,
fájdalmak titkait konokul,
egyre kérdezem − MIÉRT? −
s hogy anyaként is
csak általad létezem:
egyetlen pillantásod
remény, kegyelem
− maga az élet − nekem.

Mosolyod meghitt,
ha fázom, melegít.
Könnyed a hűs forrás,
ha bánat-láz hevít.

Mama!
Ugye remélhetem:
bocsánatos bűn vagyok
ritkuló könnyeiden?
S hogy gyengülő,
halkuló szívedet
− szeretetedre örökké éhesen
mohón kifosztom,
magamnak ölelem ma is,
szüntelen −
ugye, megbocsátod
egyszer nekem?

Mama!
Te már itt maradsz
mindig velem:
csak általad lehet
teljes az életem!
Előlem nem rejthet
soha a végtelen,
elérlek akkor is,
ha ott állsz majd
a távol’ fény-hegyen:
fényedből töltekezem.

Mama!
Kérlek, hosszan ints
akkor majd nekem!
Engesztelésért, és hálából,
hogy vagy − s hogy éppen nekem −
szavak helyett
egy szál virágot rejtek csendesen
a régi, szép üvegvázádba
ezen az áldott
reggelen.
(2008. Anyák Napján).
*

Nagyanyámnak

Ha mélyen alszom, rólad álmodom…
Kötényed illata az éjben rám terül,
lelkem bódultan a múltba szenderül,
s szaladok feléd az égi udvaron…

Göndör hajam a széllel versenyez…
lágyan simítod  gyűrött masnimat,
s míg csókolom arcodon a ráncokat,
álmomból sós könnyeimre ébredek.

Ahogy a boldog álom elsuhan,
elsietsz megint az égi réteken,
helyettem hosszan ölel a végtelen,
s lábad nyomában  fényvirág  terem.
2008.
*

anyák
(változatok)

anyák  ha sírnak
csak éj-csendben hangtalan
könnyeik nyomán
a gyermekük mosolyán
hajnalszín virág fakad

(anyák  ha sírnak
könnyeik nyomán
fényvirág fakad)

a nő ha anya
csak lét-dallamot dúdol
bársonyos ajkán
és altatódalára
gyermek s apa álmodik
2010.
*

Hol jársz, Anyám?

Visszarévedsz
a múlt fényébe
utad a végtelen
visszaút
ott élsz a nyüzsgő
emlékekben
sorsod a múlttal
összefut ott
ahová senki
nem kísérhet
magadban bogozod
múlt-batyud
magányos mosolyú
révületben
szemeden tört fényű
tűnt borúd nyomán
a búcsú
hangtalan
csendedbe ájulsz
nem kísérsz többé
utamon
soha
soha  már
lépteim fáradt
üteme
halkul
indulok
némán
nélküled
járok
féltelek
félek
hol jársz
Anyám…?
2009.
*

árván
(férjemnek)

anyád ha hívna
mennél utána sírva
harang szavára
gyászdal visszhangja kondul
üres szívedben árván
(2010 12 07)
*

Időtlenségbe őszülőn

    Ma még a fényre árny vetül,
holtak emléke menekül velem,
hideg szobor ¬  viasztetem -
a tűnő jelen: ajkamra dermedő szó.
Rideg-fehér vánkoson legfeljebb
könnyes lenyomatom hagyom…
Foszló anyag vagyok: múlt
és jelen nélkülem rohan tovább.¬
    Sötétben vonszolom magam,
öles, csábító tegnapok fakó
nyoma vet árnyat sápadt,
tetszhalott holnapomra.
Kifakad könnytelen, kiszáradt
arcomon, félénken átoson,
és beledermed a súlyos létbe
torz szobor-mosolyom.
    Arcomra fagyott szó leszek.
örökül végül ennyit hagyok?
Némán és vakon lépdelek,
mögöttem fakó emlékhegyek,
valószínűtlenül távoli, áttetsző
múlt-pillanat sodor a végtelen felé,
ahol minden mérhető eltűnik
    nyomtalan, valahol túl az anyaglét
kőfalán, ahol tűnt, földi árnyakat
nem siratnak tovább a mindenségben
örökké létező anyák. Legyek csak anya,
időtlenségbe őszülő folytatás.
2011.
*

anyám kezén

anyám kezén fáradt erezet…
álmomban halványuló
emlékezet röpít el hozzá néha még
s míg álom-ölében a múltba révedek
én a vénülő nagy gyerek
úgy fúrom vállába a fejemet
és hullatom némán
ébredésig a könnyeimet
ahogyan sehol máshol
csak anyám ölében lehet
lehetett…
amíg a gyilkos kór szét nem rágta
lelkében is az utolsó emlékeket
s ameddig álmomból
megint a valóságra nem ébredek

nagyon fáj minden ébredés
foszlik vele az emlékezés
a mama csak ül
kezét az ölébe ejti
és az ablakon át
elképzelt világát nézi
nem mesél színes emlékeket
már nem mosolyog soha
régóta nem nevet hangosan
ha megcsörren nála a telefon
csak annyit mond halkan
bánatosan
álmomban vártalak haza
de olyan hosszú volt ez az éjszaka

apám a sírban
jeges csend hirdeti
örök dalát szép igazát
anyám is már csak néha említi
otthonom azóta nincs
mama kérlek mondd el neki
ha néha érte imádkozol
üres a ház
hideg a világ nélküle ideki’
2011.
*

Anyám szava

Én nem hallgattam hízelgő szavakra,
de anyám szava gyógyír volt nekem,
ha megrekedt a szomorúság bennem,
és tanyát vert a kétség lelkemen.

Csak duruzsolta hálatelt imáját,
de kisgyermekként nem értettem még,
hogy könnyein át m’ért könyörgött mindig
összekulcsolt kézzel másokért?

Ha néha együtt várjuk még az estét,
és elfogom szelíd tekintetét,
csak lehajolok némán, szemlesütve,

hogy megcsókoljam ráncos, szép kezét.
S míg fénykoszorút fon az éj fejére,
csendben kérem: áldja meg az ég.
2011.
*

Minden mosolyod

(levél anyámnak)

Mama! A család szíve vagy,
minden mosolyod szívverés,
de beteg a szív, dallama fáradt,
erein kihajt a szenvedés.

Mama! A bánat dölyfös úr,
ellene nem véd erős palást,
belülről marja, rozsdaként
a teremtés ékes csillagát.

Mit neki szív és szívverés,
lágy karok, áldott áhítat?
Mit neki könyörgés, áldozat,
anyák éltető mosolya?

Mama! Ha elűzöm bánatod,
visszatér régi mosolyod?
Ha gyengülő is az szívverés,
örökké őrzöm a dallamot!
2011
*

Üzenet

Csendemet
szú percegése sem töri meg,
ha becéző bársonyán
szelíd üzeneted
− mint selymes kezed −
megsimít, anyám.
Mindig időben érkezik,
ébren és álmomban is
az egyetlen gyógyír,
ha kő-nehéz bánat
nyomja a szívemet:
békét hoz − könnyű-meleget.
S míg felébreszt
lágyan a gyönyör'-szép
halk hang − a „légy jó!”- üzenet,
a szívembe kéretlen érkezett,
zord bánatnak hűlt helyén
újra a béke
és szeretet él.
2011
*

6 megjegyzés:

  1. Nekem öröm a kedves érdeklődésed, Katalin. Köszönöm szépen.

    VálaszTörlés
  2. Drága Valika!

    Ide kellett volna írnom.
    Ne haragudj.

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm, hogy itt voltál és jelezted, nekem ez nagy ajándék! :)

    VálaszTörlés
  4. Csak ismételni jöttem Másokat: csodaszépségesek, s valóban a Lélek legmélyéről jövők!

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm szépen, nagyon kedves vagy, Judit.

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm, Katalin, nagyon kedves a figyelmed. Várlak máskor is nagy szeretettel!

    VálaszTörlés

Megjegyzés