Oldalak

Mira

Mira
Napsugaram

2012. augusztus 28., kedd

Vége a gólyameséknek


(Gyerekszáj- pillanat Mira négy éves kora-körüli időkből )

Mira, a kicsi unokám gólyamesés időszaka lassan véget ér.
Egyik nap - szüleivel a kistestvér tervezgetéséről szóló beszélgetésünk közben - közölte az én gólyamesés, verses variációmra (amivel nemrég nyertem a vízben élő állatok - pályázaton :) – neki ajánlva írtam, és nagyon szerette (eddig), ha elmeséltem - idézem:
- az butaszág...
- miért?
- mert az nem úgy van!
- hát hogy van?
- hát szerelmeszek lesznek...
- kik?
- a fiú ész a lány (még selypít... - négy és fél éves)
- ???
- ész a magockák találkoznak…- jelenti ki komolyan…
- milyen magocskák?
- hát a fiúé ész a lányé ... - itt megeredt a nyelve - kérdezés nélkül mondta tovább:
- ész a fiú magockája belefúródik a lányéba, majd együtt növekedni kezdenek... - ész a fiú-magocka búcút int a többieknek, akik lemajadtak, mejt ő volt a legeszleggyorszabb... (leggyorsab) :))))
- és azután mi történik? - faggatta kis szünet után tovább az anyukája
- aztán hájom évszakig! növekedik a baba az anyukája haszában, azután pedig kiszüjetik onnan :))) (kiszületik :))) )

Ebben a kis történetben számomra az utolsó mondatok voltak a legédesebbek - a búcsút int a többieknek, de különösen a bűvös kilenc hónap hihetetlenül okos asszociációja – hájom évszakig :))

Nem is tudom, hogy szomorkodni van-e okom - hiszen döntenem kellett, nem írok több gólyamesét J - vagy unokámmal büszkélkedni inkább, és őrizni - leírva is megőrizni - kedves, okos, igaz meséit…?
(Esténként egyébként már ő mesél, bár szereti a tündérmeséket, ám kitörő örömmel mondja el azok tanulságait, lényegét saját szavaival – természetesen közben lapozgat a könyvben, mint a nagyok. (Csak elaludni ne kelljen, jó sokáig… )
Egyik este meg is jegyezte: jé, milyen érdekesz, már tudok meszélni, pedig nem isz tudok olvaszni…!)

Íme a Gólyamese, ami azért néhány évig nagy, közös kedvencünk volt:

Az én bolondos születésnapom

Azt gondolom,
legyen e nap
az én bolond
napom!
Ha kíváncsi vagy,
miért,
a titkomat
neked − de csak neked −
most rögtön el is árulom.
Egyszer,
egy szép májusi hajnalon

− nagyon rég volt,
az idejét pontosan
már nem tudom −
Szóval, egy illatos,
régi májuson
talán huszonkilencedike volt?
− nem tudom −

a gólya épp’ arra járt,
ahol már réges-régen
nem lakom,
de emlékszem még,
hogy akkor, azon a
szépséges hajnalon
az a bizonyos gólya,

− ahogy mondtam, és már
nem is kéne újra
mondanom −

csőrével jó hangosan
bekopogott az ablakon,
és ott már vártak ám
az említett gólyára nagyon,
azon a szép, május végi hajnalon,
vártak bizony!


Szóval, ahogy a gólya
végre bekopogott
az ablakon,
megörültek édes jó
szüleim, de nagyon!
Rögtön hajba kaptak
az apró csomagon,

− ami hófehér volt,
bizony, és hangos,
ahogyan én tudom −

Fiú ez! − mondta jó-apám −
látom már, és erős, nagyon!
Hadd bontom én,
aztán láthatod te is,
mindjárt hagyom −
és kibontott jó-anyám,
azon a szépséges,
májusi hajnalon,

− a gólya messze járt
azóta már nagyon,
a napsugár meg pajkos
táncot járt a kicsi ablakon −

Nos hát, a titkot
neked − hisz ígértem−
most rögtön el is árulom,
hiszen kíváncsi vagy már,
úgy tudom, hogy vajon
mit hozott a gólya
azon a régi, fényes
májusi hajnalon?


Most végre elárulom,
de csak neked, figyelj, nagyon,
mert azon a régi,
májusi hajnalon

− huszonkilencedike volt,
ha jól tudom −

amikor a gólya kopogott
azon a réges-régi
apró ablakon
hát én feküdtem
azon az üvöltő,
hófehér csomagon.
Jó-apám kisfiúra várt,
azon a szépséges hajnalon,
és hangosan sírt,
hogy fiú helyett
 leány feküdt a kibontott,
hangos csomagon.

Azóta minden évben
tőle újra megtudom,
hogy az a réges-régi
nap az én napom,
amikor kisfiú helyett
a gólya
engem dobott be
az ablakon.

− azóta Jó apám is
 megbékélt velem,
elárulom:
már rég’ nem bánja ő,
hogy fiú helyett
leány feküdt azon
az ordító csomagon−

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés